2016. 03. 14.

XII.

Láthatatlanul


"Am I invisible because you ignore me? Your proclamation promised me free liberty, now  I'm tired of bein' the victim of shame..."

A legmegnyugtatóbb dolog, amit valaha mondtak nekem: higgadj le, úgyis mindenki leszar. Rosszul esett, de tudjátok, mit? Igaza volt. Tényleg. A saját életem főszereplője vagyok, másokéban mindössze statiszta, és mint ilyen, teljesen lényegtelen. A barátaim haha, mintha lennének számára mellékszereplővé emelkedhetek, de ennyi. És összetehetem a két kezem, ha valaki megemlít a stáblistában, mint jelentéktelen figurát, aki egyik jelenetről a másikra suhant át, de soha-soha nem tűnt fel senkinek sem a jelenléte.
A gondok ott kezdődnek, hogy nem vagyok az életem főszereplője. Valahol félúton elmaradtam a filmemből, és nincsenek is benne már másról nagytotálok, csak hurrikánokról, meg hullámzó levelű fákról. Sehol egy elmosódott folt, sehol egy lobbanó, vörösesbarna lobonc, sehol egy villanó tekintet, csak csöndes, kihalt tájak, fodrozódó árvalányhaj-rengeteggel.
A főszereplőm köddé vált még a 20th Century Fox felirat előtt. Ez nem túl praktikus, mert ha nincs kit bámulnia a moziban ülőknek, csökken a nézettség, és minél kevésbé érzékelik a létezésünket mások, annál kevésbé hagyunk nyomot a világban.
Hát, az én létezésemet egyelőre leginkább azok a dolgok érzékelték, amiket magamba tömtem, és mivel nem vagyok kannibál, nem hiszem, hogy ezzel túl mély benyomást gyakoroltam volna az emberiségre. A kaják univerzumára annál inkább. Lehet, hogy ha Hannibal Lecterré válnék, sokkal jobban rajtam tartaná a szemét a világ, de jelenleg nem hogy statisztaként, hanem inkább valami ócska, szakadt díszletként tekint rám.
A lehasznált szaroktól pedig mindenki igyekszik mihamarabb megszabadulni.
Szóval jelenleg egy kajagyilkos kacatnak érzem magam (többszörösen elítélve binge vádja miatt, mert miért is ne), aki egy katasztrófafilmben szereplő arctalan, alaktalan túlélő. Tudjátok, a hisztérikus lány, aki folyton megbotlik, és mindenki azért szurkol, hogy egy vadállat felzabálja már végre, ráomoljon egy hegy, vagy valami.
De ettől még igenis fura biztonságérzetet ad, hogy senkit nem érdeklek úgy istenigazából. Bénázhatok, vergődhetek, úgyis mindenki elfelejti - ha van, aki egyáltalán észreveszi -, és ennél fogva a tetteimnek nincsenek megmásíthatatlan következményei. 
Azért ez elég chill.

De azért jó lenne számítani valakinek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése