Csak csendben
csak csendben csak halkan hogy senki meg ne hallja
csak csendben csak halkan hogy senki meg ne hallja
csak csendben csak halkan hogy
SENKI MEG NE HALLJA
h o g y s e n k i m e g n e h a l l j a
A szennatea nyúlós gőze bizsergeti az arcomat.
(Én kérem csak azt fogadtam meg, hogy nem hányok – egyéb önkárosító tevékenységek befejezéséről nem esett szó, és nem is fog.)
2 dl víz + 2 evőkanál szenna + 10 óra hatóidő = üresség
Fájni fog, de a tisztulásnak ára van.
Néha nosztalgiázva előkeresem a régi képeimet, amik a pszichiátrián készültek (nem most nyáron, hanem még azelőtt… mikor vékonyka voltam). Amúgy elég durva a teli szájjal mosolygós, viháncolós képeket nézni, tudva, hogy hol csinálták őket.
Lesokkoltam, mikor megláttam, hogyan ölelkezünk az első szerelmemmel. Nem emlékeztem rá, hogy ő is meg lenne örökítve, pláne velem.
Oké, gyerekszerelem volt, nem is kicsit, de na, a valódiságát attól még nem lehet tagadni. Akkor még nem fogtam fel, hogy egy lányhoz vonzódok: csak rajongtam érte valami érthetetlen, gyermeki örömmel, lestem minden mozdulatát, és apró, rezgő kis gombóccá zsugorodott a gyomrom, valahányszor hozzám ért. Két évvel volt idősebb nálam. Fogalmam sincs, mi van vele. Anorexiával volt bent (és a bőre fel volt hasogatva a karján, az oldalán, a törékeny bordák vonalán).
Ezt le kell írnom… Nem tudom, mi vagyok. Meg voltam róla győződve, hogy hetero. Aztán, miután először csókolóztam lánnyal, arról, hogy biszex. Aztán arról, hogy pán, mert szerelmes lettem egy transznemű fiúba.
De most nem tudom, mi van. A fiúk egyáltalán nem érdekelnek. Megszokásból ujjongok, ha meglátok egyet-egyet, lelkendezek a barátnőimnek, hogy ajjjjúristendehelyesbazdmeg, de csak azért, mert elvárásnak érzem. Tettetnem kell, hogy az vagyok, amit elvárnak.
Ez pedig szétszed belülről.
Az utóbbi három-négy évben egyetlen fiú volt, aki tetszett, de kezdek rájönni, hogy talán csak szerettem - baráti alapon. Talán annyira akartam, hogy érdekeljenek a fiúk (kvázi „normális” legyek, és ezt most hatalmas idézőjelekkel képzeljétek el), hogy inkább rávetítettem ezt a vágyamat. Nem tudom. Az biztos, hogy most nem érdekelnek, hanem egyszerűen undorodom és félek tőlük, ráadásul mélységesen lenézem őket (alaptalanul, és elég alja ember vagyok, hogy így általánosítok, de mentségemre szóljon, hogy a barátnőim fiújaival mindig kedves és korrekt vagyok, mert 100%-ig biztonságban érzem magamat tőlük).
Azt meg már inkább nem is keverem ide, hogy egy nagy érzelmi nulla vagyok. Ehh.
Amúgy ma névnapom van (Gabriellának hívnak – igen, ebből jött az Ella, rém kreatív, tudom), ami annyit tesz, hogy tortázgatunk… hányni nem fogok, nem vagyok hajlandó, de megpróbálom elsumákolni az evést, és holnap mindenképpen fastelek.
Még 5 kilót le kell adnom 19 nap alatt.
(Álmodik a nyomor :”D)
174 cm/60 kg
Kitartást, lányok!