2016. 07. 13.

XXXVIII.

Nem értem



Szédülök és hányingerem van - dolgozik az éhgyomorra bevett 2 mg xanax.

Tegnaptól fogva van egy cicám, aki ma épp külön utakon jár. Három hónapos kalandorlány, aki bekódorgott az udvarra, és ott is maradt. Chloenak hívják (mint valami olcsó francia ribancot), szerintem gyönyörű név. Az öcsém mondjuk Zoltánnak kezdte el szólítani szerencsétlent, de a testvérem hírhedten nem normális (családi vonás).

Jelentkeztem egy novellapályázatra, de elakadtam, a határidő meg már dübörög felém. Megvan belőle pár oldal, de nem tudom, merre tovább. Nem gördülnek ki az ujjam alól a szavak, nem húzzák egymás után magukat a gondolataim. Belesüppedtem valamibe, amiből nem tudok kimászni, és csak mélyítem magam alatt a gödröt, ahogy egy helyben taposok.

Sírni fogok, megint, mint hétfőn mikor másfél órányi ismeretség után egy 24 éves valaki lesmárolt, és én se előtte, se utána nem tudtam kiállni magamért, de mikor megtörtént, a torkára markolva löktem el magamtól.
Nem tudom, mi van velem. Nincsenek céljaim, nincs jövőm, és bár objektíven nézve minden rendben van, csak annyit érzek, hogy pörögnek velem a napok. Nem jutok előrébb semmiben.
Üres a hasam, teljesen (éljen a szennatea!), és hosszú-hosszú idő után először van sikeres fastem, de félek. Félek, mert ötkor találkozom a barátnőmmel, aki etetni akar majd, és akkor minden kárba vész.

Undorító vagyok, majdnem hatvan kiló. Remeg a combom, amerre járok, és remeg a lábam alatt a föld, remeg a tokám, remeg a szám, remeg a kezem, remeg egy öklömnyi húsdarab a mellkasom ketrecében.

Egyedül érzem magam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése