XLIV.

Sirámok

Nem tudom, mi a baj velem. Annyira szeretnék mindent jól csinálni, kedvem és motivációm is van hozzá, de amint hazaérek, ezek mind elvésznek (dik, de költői itt valaki). 

Változtatnom kell a dolgok alakulásán.

Nem is „kell”, azt hiszem – csupán lehetőségem van rá. Kitaláltam valamit. Megpróbálok minél kevesebb időt itthon tölteni, hátha ez segít. Az elképzelés szerint egy sajátos napközi keretében bent maradnék tanítás után a suliban, megírnám a leckét, tanulnék, melegednék, ilyenek, és csak 6-7 körül mennék haza, otthon pedig (miután bepakoltam másnapra és lefürödtem) egyből aludnék.

Amúgy azt hiszem, megtaláltam a legfőbb célom, pontosabban újra felfedeztem: gyerekkori nagy álmom, hogy újságíró legyek. Csak valamiért ezt elfelejtettem, és a jövőm helyett elkezdtem a hányásnak és a feladatok alól való kibújásnak élni, ami valljuk be, nem valami célravezető, ha amúgy az ember kezdeni akar valamit magával. 

Tehát nem akarom feladni ezt az álmom, ebből pedig egyenesen következik, hogy küzdenem kell érte, ami kétségkívül megerőltető tevékenység. De hát ez van, valamit valamiért. A döntés az enyém, hogy ebbe fektetek energiát, vagy az önhánytatásba.

Igen, ezek az én saját elhatározásaim. Ideje felfognom, hogy nem csak úgy történnek velem dolgok, hanem az én (jobb vagy rosszabb) döntéseim eredményeként. 

Mondjuk néha elhagy ez a nagy életkedv, és csak az jár a fejemben, hogy értéktelen vagyok, egy apró porszem. Ezeket a gondolatokat ki kell irtani. Nem visznek előrébb, nem tesznek többé, jobbá, csak körbefonnak és magukba húznak, mintha egy húsevő növény tüskés indái lennének, és mire észbe kapsz, nem marad belőled semmi, csak egy lecsupaszított csontváz a sötét, unott szemüregeivel. 

Bolyonghatunk kedvetlenül a nappalok és az éjszakák közti résben, de mi értelme, ha helyette tehetünk valami olyat, amit szeretünk? Miért változtatjuk magunkat elfeledett szellemekké, vergődő vadakká, gyámoltalan gyermekekké, mikor bátrak is lehetünk? Az életkedv szerintem nem jön magától, ezt ugyanúgy magunkban kell feléleszteni, mint a lehangoltságot. Minden emberben óriási akarat van: aki ezt arra fordítja, hogy mindenkit elmarjon maga mellől, az ennek az ellenkezőjére is képes. Erre mindig emlékeznünk kell.