Megállapodás
Egyezséget kötök a testemmel.
Azt eszem, amit ő diktál, se többet, se kevesebbet. Ha édességre éhezem - istenem, hát hadd szóljon. Ha nem kívánok semmit, nem eszek semmit. Az éhség csak egy érzés, a csikaró fájdalom legtöbbször azért van, mert rossz ételeket eszem, amik nem laktatnak, szóval ezt teljességgel ki fogom ignorálni.
A testem nem hülye (velem ellentétben), tudja, mire van szüksége. Mindezt meg is adom neki, amíg így fogyok. Meglátjuk, mi lesz. Ha megszegi az alkut, és elkezdenek felkúszni rám a kilók, én is megszegem az enyémet, és éhezéssel kompenzálok.
Bíznom kell a testemben.
Ma megint padlón voltam, egész nap sírhatnékom volt, és aztán hazafelé menet sikerült is elbőgnöm magamat az utcán. A külföldiek megbámulták a lányt a Lánchídon a kis deichmanos szatyorkájával meg az iskolatáskájával, akinek fekete karistokat húzott az arcára a lefolyt szemfesték. Átvágtam a tömegen, idegen szavak kavarogtak körülöttem, can I help you?, ugh chica buena..., a kínai, spanyol, olasz, angol, német hablaty hullámokba tömörülve csapott át a fejem fölött. A kedvenc helyemre mentem, apró, piros pad a Lánchíd tövében, mögötte tócsa, előtte a fodrozódó Duna. A turisták ellepték a partot, mint döghúst a legyek.
Lehuppantam, kattant a gyújtó, egyik szál jött a másik után, a csikkek füstölögve placcsantak a pocsolyában. Valakit fel kellett hívnom, el kellett neki mondanom, hogy nem bírom, hogy elég volt, hogy nincs jövőm és nincs életem, a tegnapjaim hazugságok. A barátnőm harmadik csöngésre vette fel. Elakadt a szavam. Sírni kezdtem.
Mikor elzokogtam neki, hogy azt hiszem, nem lesz életem, csak nevetett, és azt mondta: segít beilleszkedni a pornószakmába. Nem tudom, szomorú-e, hogy ettől jobb kedvem lett - bárhogy is van, a hangja, a szavai visszatartottak attól, hogy a Dunának menjek.
Pénteken találkozok vele, és elmondom neki Miát, beköpöm neki, elárulom, mert Mia nem barátja a Testemnek, és ezért minél hamarabb meg kell szabadulnom tőle.
Boldog akarok lenni. Boldognak akarom látni magam körül az embereket. Köszönni akarok a buszvezetőknek, rá akarok mosolyogni a jegyellenőrökre, süteményt akarok adni a hajléktalanoknak, aprót és cigit a tereken zenélőknek, el akarom venni azt a kurva metropolt reggel az azt osztogató fiúktól és lányoktól, dúdolni akarok az utcán, lógatni akarom a lábam a Duna felett, meg akarok simogatni egy kóbor kutyát, érezni akarom a Napot az arcomon, hegyeket akarok látni és fenyveseket, szóba akarok elegyedni az öreg és magányos rokonaimmal - akarom, akarom, akarom. Akarom magamban és magam körül a boldogságot.
Azt hiszem, mégiscsak akarok élni még egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése