XXVIII.

Tervek

"I’ve been low hit the floor looking just to make broke... / It’s not a picture perfect life / Not what I had in mind / Let me write my own line"

Ráálltam a mérlegre.

Nem ez volt életem legjobb döntése, az biztos. Össze-vissza jelezte a számokat, mindig mást, és teljesen kétségbeestem. Egyedül az vigasztalt, hogy még a legrosszabb esetben (amikor 59.9-et mutatott) se nyomtam többet 60-nál. Ez valami varázsszám... sose voltam ennél több, és ha egyszer elérném, tudom, hogy feladnám. Onnantól nem lenne megállás, csak csúsznának rám a kilók, először egy, aztán kettő, aztán tizenhárom, és addig híznék, míg fel nem robbanok a bennem növekvő zsírtól.

Az első mérés eredménye 59.3  volt, ebben egyezek ki magammal, mint mai hivatalos érték. 

No, de ennyi elég a bébifókahájról, mert ami fontosabb, az az, hogy mától három napig fastolok, és ha bírom, akkor végigcsinálom a hetet. Tudom, hogy a fastok szinte mindig bingével érnek csúf véget, de úgy érzem, most menni fog. Mellesleg az elmúlt hetek zabálása után egy plusz binge számomra nem oszt, nem szoroz, így a koplalás megér egy próbát. 

Egyelőre jól bírom (a fenéért kiabálom el amúgy). Olyan, mintha átlátszó folpack feszülne köztem és az ételek között - tökéletesen látom őket, de hiába próbálnám őket megízlelni, megszagolni, a folpack-háló visszatart. Túl sok időt mégsem merek a konyhában tölteni, nehogy rés keletkezzen a burkon, és magukba rántsanak az ételek. 

Az asztalon még ott szárad az érintetlen reggelim: csokipuding, zabpehely, 2,8 %-os tej, lekvár, kihúlt pirítós, túródesszert, amik nem kellenek. Ránézni se bírok ezekre a szagtalan, nyálkás mérgekre, amik a gyomromban nyúlós masszává állnának össze, és belülről emésztenének fel. Nem kell. Se ma, se holnap nem kell egyik sem, se holnapután, se azután. Muszáj őriznem a testemet, vigyáznom rá, fényes fehérre súrolnom belülről, tisztává tennem. Az éhség megújít, és ezt nem adhatom fel olyan szánalmas, undorító dolog miatt, mint a cukros szarok evése. Tegnap talán magamba tömtem volna ezt a sok szemetet, de ma... ma nem kell. Nincs szüksége rájuk se a testemnek, se a lelkemnek lol, olyanom is van? :D. 

Korog és fáj a gyomrom, de nem érzek késztetést az evésre, sőt; eufóriában úszom, hogy meg tudtam állni a zabálást. Mert igen, a legegyszerűbb dolog felkelni, reggel megenni, amit eléd raknak, tengődni, délben megenni, amit eléd raknak, tengődni, vacsorára megenni, amit eléd raknak, és lefeküdni. Inkább kontroll nélkül zabálok, hányok és koplalok, minthogy ilyen monotonon módon, szisztematikusan romboljam le a testem. Csinálhatnám jobban, egészségesebben, ügyesebben a fogyást, csak ahhoz önuralom kéne, ami nálam most nincs raktáron. Amíg megérkezik a szállítmány, addig elfoglalom magam a sebezhető kis folpack-világom megerősítésével.

Szóval, a terv: három napig fast, ha bírom, akkor ötig. Utána pedig végre végigcsinálom a Fix It Fast Diet-et, mert basszus, nem lehetek annyira szerencsétlen, hogy harmadszori nekifutásra se sikerül :D Amúgy a cigis ötlet egyelőre beválik, mert már olyan feszült vagyok, amiért nem szívhatok el egy szálat, hogy hányingerem van az ételtől, meg úgy unblock mindentől :D

(És whoa, imádom ezt a számot :3)