Péntek, (nem) az én napom
Kimerítem az ostoba fogalmát.
Szóval a reggelt fütyörészve bingével kezdtem, és a gofrik meg bébiételek, a rántotta, a paprikák, az alma meg a rozsos kifli elfogyasztása után kihalásztam a nyitott müzlis dobozt is a konyhaszekrényből, majd zsákmányomat behurcoltam az ágyba. Épp halál nyugodtan netezek, miközben a cukros szart tömöm magamba, mikor egyszer csak viszketni kezd a kezem. Lenézek. Egy hangya mászik a csuklómon. Lesöpröm, és már vissza is fordítom a tekintetemet a képernyőre - mit nekem egy hangya, hát miért is foglalkoznék vele? -, tovább zabálva a csokipelyhet a legteljesebb lelki békével. Épp emelem a számhoz a következő falatot, mikor megakad a szemem az ujjam hegyén mocorgó fekete folton. Pillantásom tovább vándorolt a kezemben tartott müzlire, onnan pedig a doboz belseje felé.
Nyüzsögtek benne a hangyák.
Eltorzult arccal visítva hajítottam az egész dobozt csokipelyhestül, hangyástul, mindenestül az ágyammal szemben lévő kukába (csont nélkül betalált), majd a mérhetetlen intelligenciám segítségével egyből kivittem a szemetet.
Azóta a binge nem rúgott gyomron, mert olyan szinten hányinger kerülget a gondolattól, hogy felfaltam egy fél hangyabolyt, hogy gondolni se bírok az ételre. Brr.
Nem tudom, miképp kerültek ezek a vadállatok a müzlis dobozba, de inkább nem is akarom tudni.
Tanulság: ne egyél figyelmetlenül, mert ki tudja, mit veszel a szádba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése