XXI.

Győzelem

Háhh, nem ettem ma semmit! *ökölpumpa* Azért nem bízom el magam, mert az éj sötét, és tele van iszonyattal... a hűtő pedig Mindig Nyitva Áll, a kurva anyját.

Felöltöztem ma, ahogy illik, szép ruhába - smink: hófehér vakolat alapozóval; görbe, fáradt-lila karikák a szemem alá; a szemhéjra és fölé matt, barna púder, hogy a szemüregem betegesen sötét legyen, akár egy félholtnak; hintőpor a szájra, az ajak ettől cserepes, fakó és repedezett -, és eltotyogtam orvoshoz. Igazolásom, az lett. Alibim, az lett. De az elmúlt hét elvesztegetett napjait egyetlen kamuirat sem adja vissza, és ha így folytatom, rohadtul ki fognak csapni.

A hazug smink az arcomról a lefolyóba csorgott, összekapaszkodva örvénylettek a színek. Egy pillanatra beugrott valami grófkisasszony képe 

(rizsporos paróka, anyajegy a száj csücskében, az ujja hosszú és törékeny, a szája keskeny, nyaka kecses)

ahogy parfümfényben gomolygó púderpamacsokat öklendezik egy se-neve, se-lakója város fölé. Aztán a gondolat elillant, mint a festékmocsok a bugyogó lefolyóban.

Most smink nélkül kucorgok az ágyamban, tiszta vagyok, üres és éhes egy picit elégedett. A pipám ízét még érzem a számban, cseresznye és vanília, amibe beleköltözött az alkonyat. Van egy erkélyünk, amire rálógnak a fenyőnk ágai, oda ültem ki, hogy füstöt eregessek. A szomszéd most persze utál, mert a gyereke meglátott a kertjükből, és azóta kérdezgeti, hogy "anyaaa, hogyan lett sárkány a néni? Én is sárkány akarok lenni, anya, ANYAAA, akarom, akarom, akarom". Bah, nem szeretem a gyerekeket. Főleg az idegeneket. Főleg, amelyik olyan akar lenni, mint én, mert nem jó ötlet.

Most csendesen idepottyantok egy videóklipet. Szeressétek velem, mert annyira fantasztikusak, hogy

ÚR

ISTEN

és 

magyarok,

whoa.