Eltűntnek nyilvánítva :D
avagy mi a gyász volt velem
Két héttel ezelőtt megátkoztak, vagy én nem tudom, mi történt, de beütött az istennyila.
*baljós hegedűszóló*
Először: elment az internet. Ez már önmagában felért egy világvégével.
Másodszor: meghalt két rokonom. Nem ismertem őket.
Harmadszor: anyám kihívta apám miatt a rendőrséget. Ehh.
Na, akkor szép sorjában...
A nettel nem tudom, mi az isten volt a baj, főleg, hogy magától megjavult (modemünk van, nem wifink, szóval dugdosni kell a gépbe ezt a szart, és onnantól lutri, hogy működik-e vagy sem). Míg vissza nem költözött belé az élet, MÁV-wifit lopva olvasgattam a Fórumot telefonról - ami múlt héten széttört, így a netezési lehetőség is vele halt rút halált. Néha-néha felkeveredtem még az öcsém tabletjéről, de nem tartottam a legjobb ötletnek a tűzzel való játékot, így nem nézegettem róla pro ana oldalakat, pedig szükségem lett volna rájuk ahhoz, hogy ne zabáljam magam disznó méretűre.
Egyszer, mielőtt a net csúful magamra hagyott volna, a konyhában anya valahogy mögém sunnyogott gépezés közben, és meglátta a ólajtónyi THINSPIRATION feliratot. Csak egy kicsit pánikoltam be. Utána persze töröltem a böngészési előzményeket, meg a keresési kulcsszavakat, és a biztonság kedvéért megváltoztattam a blog címét, mert persze a Pro Ana Fórum mellett a blog is meg volt nyitva egy oldalsó ablakban, és a vaknak is kiszúrta a szemét a szöveg, hogy HOLDVILLA (=a blogcím, aminek máig nincs értelme, pedig két jelentése is van. Köszönjük, Ella). Szóval első sorban azért tűntem el, mert a technika utál, de így szívből. Remélem, nem lesz több ilyen kényszerszünet.
A két rokon temetése közti hasonlóság kicsit arcul ütött (pedig életemben nem láttam egyiküket sem): a sírba tételt gyorsan lezavarták, de a tor... na, az legalább háromszor olyan hosszúra nyúlt mindkét esetben, mint maga a mise. És hogy milyen traccsparti lett ott, istenem. Rárajzottak a felkínált vodkára, pálinkára, pörköltre, pogácsára, felvágottakra, salátákra, tésztákra... mintha valami elbaszott pikniken lettünk volna. Értem én a tor lényegét, nem is magával a létezésével van bajom, hanem azokkal az emberekkel, akik ingyen kaját biztosító akciós kuponnak tekintik a halottakat.
"mise után
leszavaztak
bezabáltak
be is
basztak
pöri volt tán
isler is
jóllakott az
isten is
nem az összes
csak a nagyja
aki tűrte
aki hagyta
És ó, a rendőrségi ügy. Hát azon én úgy nevettem.
Mostanában nem élek szociális életet - ugyan, minek az -, de az ominózus estén kivételesen kitettem a püffedt lábamat otthonról. Eszegettem, iszogattam, még a hányástól is eltántorítottam magamat az utolsó pillanatban, annak ellenére, hogy az elcseszett (a műsorszám termékmegjelenítést tartalmaz) mekis hamburger feldagadt trágyakupacként lötykölődött a hasamban. Tök jó volt minden.
Este tíz körül fordultam be az utcánkba. A rendőrautó akkor farolt ki a kapunk elől.
Ha hamarabb érkezek, talán segíthettem volna.
rajtam is múlt
rajtam múlt
tegnap kezdő-
dött a múlt
Hogy is mondják ezt szépen? Áhh. Igen. Szóval, a szüleim dulakodtak.
[A háttértörténet: Apától tavaly augusztusban költöztünk el, az előtte való hónapokban pedig módszeresen kiürítettük a lakását. Nem hagytunk ott semmit, ami a miénk volt, és mikor az utolsó plüssök is eltűntek az ágyról, mi is eltűntünk otthonról. Szándékosan nem írtam ágyakat, csak ágyat, mert egy ágyunk volt. Eleinte én és az öcsém aludtunk rajta, anya meg a földön egy matracon (apa a nappaliban, a franciaágyon), de mikor elkezdtem menstruálni, úgy döntöttem, hogy köszönöm, nekem ennyi elég volt az egy ágyban alvásból, és cseréltem anyával. Ekkor én 15, az öcsém 11, anya pedig 47 éves volt. Nyártól van saját, rendes ágyam.
Apa - aki anno esténként tetszőleges sorrendben ordított, ivott, és verte anyát- persze tudta, hová jövünk. Túl sok opció nem akadt a minimálbéres anyámnak, hogy na, vajon kihez mehet a két gyerekkel. A nagyim azon a nyáron halt meg, az ő házába költöztünk be, az emeletes, szocreál bunkerbe, amiben hét ágy várta, hogy beléjük feküdjünk.
Apának ez amiatt nem tetszett, mert ciki volt a munkahelyi haverjai meg a templomban felszedett puszipajtásai előtt, hogy lelépett az asszony a két kölyökkel. Mert elváltnak lenni szégyen az ő felfogása szerint (máig nem váltak el). Mióta elköltöztünk, napi szinten idemászkál, ajándékokkal és pénzzel halmozza el anyát, így próbál visszacsábítani/csalogatni minket.]
Szóval apa idejött, és bekéredzkedett a házba. Anyának kismilliószor elmondtam, hogy ne engedje be soha, és tessék, kinek volt igaza? Ki mondta meg előre? Kire nem hallgattak már megint? Khm.
Beengedte, apa pedig egyből kiszúrta az edényeket, könyveket, vázákat, észrevett mindent, amit jogosan hoztunk el, és megpróbálta őket a hóna alá csapva a kocsijához hurcolni. Anya nem hagyta. Lökdösődni kezdtek, aztán apa a jól bevált módszerhez nyúlt: felpofozta anyát. Nem akart leállni ennyinél, ütni kezdte volna, ha nem fenyegeti meg őt, hogy ha még egy ujjal hozzáér, hívja a rendőrséget. Azt mondta neki, hogy menjen el azonnal. Nem ment el, csak nevetett.
Szóval anya kihívta a rendőrséget.
Mire megérkeztek, apa már elhajtott, és azóta nincs semmi fejlemény, azon kívül, hogy mikor anya végez a munkahelyén, minden nap egy szál rózsa várja őt a szélvédőn, alá tűzve pedig egy bocsánatkérő levél.
Minden egyes nap.
elkezdődött
vége van
borzalom és
béke van"
Ezen túl persze a stressz miatt össze-vissza zabáltam, felhíztam 59.8 kilóra, de a 60-at nem értem el. Még mindig nem hánytattam meg magamat, mióta kijöttem a kórházból, de egyre közelebb sodródok hozzá, és félek, hogy egyszer elpattan bennem valami, és akkor az egész binge-purge körforgás kezdődik elölről. Márpedig a hánytatás nem jó hosszútávú megoldás a fogyáshoz.
Az aggódásotok valami hihetetlenül jól esett, és meg is sirattatok rendesen ♥ Nem tudok elég hálás lenni, hogy létezik ez a közösség, és hogy tudjuk támogatni egymást, megadva ezzel azt az elfogadást, amit máshonnan csak ritkán kapunk meg. Nagyon köszönök nektek mindent.
Kitartást, lélegzetelállítóan karcsúak leszünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése