XXII.

Ella elszabadul

Holnaptól minden más lesz. Hányszor mondtam már ezt, de komolyan?  Újrakezdem a Fix-it-fast-diet nevű mókát, és remélhetőleg most sikerül végigcsinálnom.

48. Akarok. Lenni.

A mellkasomból valami hiányzik, talán egy érzés, nem tudom; ami biztos, hogy zsibbadtan fáj az üresség, amit étellel próbálok kitölteni (megint). 

Pedig nem lenne szabad arra fognom, hogy érzelmileg a padlón vagyok: volt egy randim szombaton (ittunk és nevettünk és négy órán keresztül beszélgettünk és hazudott és megcsókolt és most nem írok neki vissza), vasárnap lecsúszott drogosnak tűnve bóklásztam az Örs Vezér téren  nyolctól hatig a "barátaimmal" voltam, és most egy regényötletből próbálok vázlatot csiholni. Röviden tehát van értelme az életemnek, mégsem tudom, ki vagyok. Nem érzem magaménak a bőrömet, a testemet, a nevemet, ezek viselete kényelmetlen számomra. 

Tegnap este hiába téptem, szaggattam a körmömmel az arcomat, hiába próbáltam lerángatni magamról a mosolygós maszkot, amit évekkel ezelőtt rám ragasztottak, nem sikerült. 

Nehezemre esik fogalmazni. A gondolatok kicsúsznak a kezeim közül, és olyan érzésem van, mintha elfelejtettem volna valamit. Össze-vissza csapongok.

(Valaki pénteken azt mondta, antik bútor-illatom van. Tanulság: ne barátkozz sámliszexuális emberekkel, mert a pofacsontodat akarják majd szagolgatni.)

Túl gyáva vagyok meghalni, de még gyávább élni. 

Ilyenkor mit lehet tenni? Mert most csak vegetálok a szobámban, és várom, hogy a mindennapjaim mikor kezdenek el maguktól szétesni.

174 cm/56.1 kg