2020. 06. 08.

2.0 - Guess who's back

Sziasztok!
Szóval az úgy volt, hogy hazajöttem végre, kiültem a kertbe a csillagos ég alá (itt vidéken olyan szép az égbolt, hogy azt büntetni lehetne), sőt, talán még egy söröcske is felszisszent, ki tudja; de végül kiszaladt egy ilyen a kezeim közül:

"Születésemtől kezdve igyekszem elérni a teljes nemlétezés állapotát. Gyakorlatom van a NEMben, hiszen az első szavam is az volt, és azóta próbálok nem érezni és nem gondolkodni, mert amikor megtettem, az túl sok volt, túl intenzív, és túlzottan fájó. De nem akarok tovább érzéketlenedni, nem akarok tovább szánt szándékkal butulni. Viszont nem tudom, hogy visszafordítható-e a folyamat: húsz évet szántam rá, hogy éljek, de ne legyek. Azt hittem, mindenki ezt akarja, de rájöttem arra, hogy én nem akarom. És ismét csak a nem - ironikus, ugye? Vissza akarom kapni önmagamat, ami meghalt, amikor megszülettem."

Amint pontot tettem az utolsó sor végére, körvonalazódott bennem, hogy anno '75-ben az írás (na meg az olvasás, amit a beújult depresszió mellett sikeresen elhanyagoltam) jelentette számomra azt a kis pluszt, ami miatt könnyebb volt átvergődnöm a hétköznapokon. Ennek fényében szeretnék újra nekiállni a kicsit bővített témájú blognak. 
Írjatok bátran továbbra is, itt vagyok.

Vigyázzatok magatokra!


Ella

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Remélem folytatni fogod a blogot, mert nagyon tehetséges vagy.
    <3

    VálaszTörlés
  2. Csináld tovább kérlek. Kurvára tovább kell írnod,kellesz ide.Kellenek az írásaid és kellesz Te is.

    VálaszTörlés
  3. Szia. Kérlek ne hagyd abba az írást. Mert nekem az olvasás az amibe bele feledkeztem és ha a te blogokat olvasom akkor ezt érzem! Köszönöm!

    VálaszTörlés