2016. 12. 12.

XLVI.

Csak csendben


(Ebben a bejegyzésben megemlítem, hogy problémáim vannak a szexuális identitásommal – ha valakit ez a téma taszít, vagy egyszerűen nem érdekel, az csak simán ugorja át.)


csak csendben csak halkan hogy senki meg ne hallja 
csak csendben csak halkan hogy senki meg ne hallja 
csak csendben csak halkan  hogy 
SENKI MEG NE HALLJA 
h o g y    s e n k i    m e g    n e   h a l l j a


A szennatea nyúlós gőze bizsergeti az arcomat.
(Én kérem csak azt fogadtam meg, hogy nem hányok – egyéb önkárosító tevékenységek befejezéséről nem esett szó, és nem is fog.)
2 dl víz + 2 evőkanál szenna + 10 óra hatóidő = üresség

Fájni fog, de a tisztulásnak ára van.
Néha nosztalgiázva előkeresem a régi képeimet, amik a pszichiátrián készültek (nem most nyáron, hanem még azelőtt… mikor vékonyka voltam). Amúgy elég durva a teli szájjal mosolygós, viháncolós képeket nézni, tudva, hogy hol csinálták őket. 
Lesokkoltam, mikor megláttam, hogyan ölelkezünk az első szerelmemmel. Nem emlékeztem rá, hogy ő is meg lenne örökítve, pláne velem.
Oké, gyerekszerelem volt, nem is kicsit, de na, a valódiságát attól még nem lehet tagadni. Akkor még nem fogtam fel, hogy egy lányhoz vonzódok: csak rajongtam érte valami érthetetlen, gyermeki örömmel, lestem minden mozdulatát, és apró, rezgő kis gombóccá zsugorodott a gyomrom, valahányszor hozzám ért. Két évvel volt idősebb nálam. Fogalmam sincs, mi van vele. Anorexiával volt bent (és a bőre fel volt hasogatva a karján, az oldalán, a törékeny bordák vonalán).

Ezt le kell írnom… Nem tudom, mi vagyok. Meg voltam róla győződve, hogy hetero. Aztán, miután először csókolóztam lánnyal, arról, hogy biszex. Aztán arról, hogy pán, mert szerelmes lettem egy transznemű fiúba. 
De most nem tudom, mi van. A fiúk egyáltalán nem érdekelnek. Megszokásból ujjongok, ha meglátok egyet-egyet, lelkendezek a barátnőimnek, hogy ajjjjúristendehelyesbazdmeg, de csak azért, mert elvárásnak érzem. Tettetnem kell, hogy az vagyok, amit elvárnak. 
Ez pedig szétszed belülről.
Az utóbbi három-négy évben egyetlen fiú volt, aki tetszett, de kezdek rájönni, hogy talán csak szerettem - baráti alapon. Talán annyira akartam, hogy érdekeljenek a fiúk (kvázi „normális” legyek, és ezt most hatalmas idézőjelekkel képzeljétek el), hogy inkább rávetítettem ezt a vágyamat. Nem tudom. Az biztos, hogy most nem érdekelnek, hanem egyszerűen undorodom és félek tőlük, ráadásul mélységesen lenézem őket (alaptalanul, és elég alja ember vagyok, hogy így általánosítok, de mentségemre szóljon, hogy a barátnőim fiújaival mindig kedves és korrekt vagyok, mert 100%-ig biztonságban érzem magamat tőlük). 
Azt meg már inkább nem is keverem ide, hogy egy nagy érzelmi nulla vagyok. Ehh.


Amúgy ma névnapom van (Gabriellának hívnak – igen, ebből jött az Ella, rém kreatív, tudom), ami annyit tesz, hogy tortázgatunk… hányni nem fogok, nem vagyok hajlandó, de megpróbálom elsumákolni az evést, és holnap mindenképpen fastelek.
Még 5 kilót le kell adnom 19 nap alatt.
(Álmodik a nyomor :”D)
174 cm/60 kg

Kitartást, lányok!

4 megjegyzés:

  1. Szia! Nagy on eltuntél,egy este alatt vegigolvastam a blogodat es nagyon mély az ahogyan irsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Tudom, szégyellem is magam érte, de visszatértem:) nagyon szépen köszönöm! ♥

      Törlés
  2. Sziia. Sajnos csak ma kezdtem el a blogot olvasni, de nagyon a szívemhez nőtt😏
    Anorexiás vagyok.😒
    13 évesen 56 kiló és 154 cm voltam. Most 14 éves vagyok,45 kiló és 156 cm. Még mindig kövérnek érzem magam, pedig semmi felesleg sincs rajtam.
    A szüleim elváltak. A saját nememhez vonzódom. Vagdosom magam. Egyszóval olyan elbaszott vagyok, hogy az egyetlen örömöm ez a blog.❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik a blog, de fáj a szívem azért, hogy milyen áron. A fogyásod, a kitartásod nekem is erőt ad, de kérlek, vigyázz magadra, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon szép alakod van, és gyönyörű vagy. ♥
      Tudom, hogy nehéz, de próbálj nem foglalkozni a szüleiddel. Nem szabad, hogy az ő harcukat magadon vezesd le - én is beleestem ebbe, megpróbáltam magamon keresztül kiadni az ő feszültségüket, de már bánom.
      A sebek begyógyulnak, és te is jól leszel!
      Kitartást ♥

      Törlés